Üdvözöl az MSN Mai Nap
X

Állítsd be kezdőlapnak!

Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak

nso
2012.02.10. 9:00 | Utolsó módosítás: 2012.02.14. 0:05
  

Vass Dóra a legszebb, párja a legsármosabb

Több mint egymillió szavazat, különleges kategóriák, büszke győztesek – így lehetne röviden összefoglalni az Év sportolója-gála lényegét, amelyet csütörtök este tartottak.


Az álompáros: a ritmikus gimnasztikázó Vass Dóra és a kajakos Tóth Dávid az életben is egy párt alkot (NSO/Németh Ferenc)

Különleges este volt. Sportolók voltak a főszereplői, de nem elsősorban vagy nem feltétlenül a sporteredményeik miatt díjazták őket, s ezúttal nem szakmai zsűri, hanem a közönség döntött, éppen ezért volt fontos a díjazottaknak a végeredmény.

Mert mindenkit levesz a lábáról, ha szeretik a szurkolók. Ők pedig tették a dolgukat – szavaztak becsülettel, úgyhogy a végére több mint egymillió (egészen pontosan 1 millió 84 ezer) szavazat gyűlt össze a tíz kategóriában.

A Ringier és a Felix Promotion által jegyzett Év sportolója-versenyt elegáns gála koronázta meg csütörtök este. Érdekesség, hogy az év két legszebb sportolója az életben egy párt alkot, ugyanis a kajakos világbajnok Tóth Dávid barátnője a ritmikus gimnasztikában itthon verhetetlen Vass Dóra.

- Hatalmas megtiszteltetés ez a győzelem – mondta a valóban gyönyörű Vass Dóra. – Nekünk, rg-seknek egyébként is fontos, hogy jól nézzünk ki, gyakorlatilag egyhuzamban fogyókúrázunk, és persze nőként is fontos, hogy tetsszem. Örülök, ha sikerül – ez a díj ezt bizonyítja.

Párja, Tóth Dávid feltétlenül egyetért a szavazókkal, neki talán fontosabb volt, hogy Dóra nyerjen, mint hogy ő maga átvehesse a díjat.

- Így igazi az örömöm, hogy mind a ketten nyertünk. Persze nem elsősorban erre a győzelemre vágyom, sokkal fontosabb lesz a májusi válogató, ami az olimpiai indulásról dönt, de azért ez is büszkeség... – mosolygott Tóth Dávid.

Az év legnépszerűbb sportolója kategóriában nem született meglepő eredmény, az olimpiai aranyra pályázó Berki Krisztián vitte el a pálmát a túraautó-világbajnokságon száguldó Michelisz Norbert orra elől.

- Fontos a szurkolók szeretete, s amióta sikereim vannak, érzem is nap mint nap, nagyon jólesik, erőt ad a nehezebb napokon – mondta a világ és Európa-bajnok Berki.

A díjazottak teljes listája az nso.hu-n

 
 

további cikkek

Meccsekről is lemaradhatunk az új díj miatt? (Illusztráció - NOL)

Befellegzett a kocsmai sportközvetítéseknek?

Százezrekre húznák le vendéglátósokat

Két társaság szólalkozott össze (Northfoto)

Lövöldözés egy kosármeccs után Oklahomában

Nyolcan megsebesültek, egyikük életveszélyesen

156 férfi versenyzett idén

A német férfiak sportot űznek az ujjhúzogatásból

Igen kemény sport és komoly felkészülést igényel

szponzorált linkek