Állítsd be kezdőlapnak!
Így állíthatod be az msn.mainap.hu-t kezdőlapnak
Kétgólos előnyt szerzett a Barca Leverkusenben
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Barcelona Alexis Sánchez két góljával, illetve Lionel Messi találatával 3–1-re győzött Leverkusenben, így kétgólos előnyből várhatja a március 7-i visszavágót.

Messi bravúrja zárta a találkozót (Reuters)
Kapcsolódó cikkek
Már az összeállítás is tartogatott számunkra érdekességeket: a Barca két alapembere, Xavi és Gerard Piqué is kimaradt Josep Guardiola kezdőjéből. A középpályás kisebb sérüléssel bajlódik, míg a védő a spanyol sajtó találgatása szerint fegyelmi okokból nem került a csapatba. Piquének az Osasuna ellen nem igazán ment a játék, míg hétfőn kisebb balesetet szenvedett autójával, így majdnem lemaradt a Németországba tartó repülőgépről.
A Barcelona kezdte a mérkőzést. Negyvenegy percet kellett várni az első, kaput eltaláló lövésre, és meg is született a gól. A gyors akciónál Messi gyűjtötte be a labdát középen, majd produkált egy olyat, ami eddig hiányzott a mérkőzésen, azaz: egy "xavis" passzt. A jobb oldalra kipörgetett labdára két barcás is jó helyzetben startolt, Alexis Sánchez "nyert", és 14 méterről Leno kapus lába között a jobb alsó sarokba gurított. Szünetre így 1–0-s előnnyel vonult a vendégcsapat.
Ehhez képest a második játékrész elején első helyzetéből egyenlített a Leverkusen: Éric Abidal mellől Vedran Corluka adta be a labdát, középen egy váratlan páros tűnt fel: Michal Kadlec és Alexis Sánchez, az első gól szerzőjét a cseh túlugrotta, majd közelről a léc alá fejelt. 1–1
A chilei ugyanakkor gyorsan javított, négy perc elteltével, az 54. percben az apró támadó Cesc Fabregas labdájával remekül lódult meg, lerázta Manuel Friedrichet, kicselezte Lenót, majd éles szögből a kapuba helyezett. 1–2
Össze sem lehetett hasonlítani az összecsapás második részét az első félidővel, a Barcelona védelme 15 perc alatt többször jött zavarba, mint az egész első játékrészben. Renato Augusto például két védőt is elküldött cseleivel, ám Víctor Valdés a helyén volt. Gonzalo Castro még ennél is nagyobb riadalmat okozott a 65. percben, amikor szép kontra végén Valdés épp annyira még hozzá tudott érni a 15 méterről ellőtt labdához, hogy az a bal oldali kapufát trafálta telibe.
A túloldalon Messi válaszolt gyönyörű egyéni villanással, két védőt fűzött át a jobb oldalon a 72. percben, majd közelről elpörgetett Leno felett, ám a kapufa ezúttal a piros-feketékkel volt: a bal oldali támasztékról kipattanó labdát a kapus szedte össze.
A hazaiaknál csereként beállt Stefan Kiessling remek csukafejessel mutatkozott be, Valdés védett a jobb alsó sarok elől. A túloldalon egy Messi-szóló után Leno is szépen leért, Sánchez pedig ugyan harmadszor is a kapuba gurított, ám a szituációt leshelyzet előzte meg.
A 88. percben aztán Messi megszerezte a látottak alapján megérdemelt gólját. Az argentin ellen szabálytalankodni sem tudtak, így ő remekül ugratta ki Dani Alvest a jobb oldalon, majd követte is az akciót, a brazil pedig tökéletes labdával szolgálta ki, és a kis 10-es öt méterről a kapuba helyezett. A Barcelona 3–1-es siker után várhatja a Leverkusen elleni, március 7-i visszavágót.
Negyvenötödik, európai kupasorozatokban szerzett góljával Messi lett a legeredményesebb dél-amerikai játékos. Az argentin egy újabb rekordot is magáénak tudhat találatával, hiszen a BL egyenes kieséses szakaszában ez volt a 19. gólja, ezzel megelőzte az Andrij Sevcsenko, Raúl párost.
további cikkek
Nikolics-duplával gyakorlatilag ezüstérmes a Vidi
Győrnek már csak matematikai esélye maradt a 2. helyre





